BoardGame

Előrendelhető a Fesztáv második kiegészítője – karácsonyra meg is jöhet


A 2019-et megnyerő társasjátékhoz érkező Óceániai madarak sokba kerül, de sokat is ad.

Július közepi újmegjelenés-figyelőnkben már röviden előrejeleztük, hogy érkezik majd valamikor magyarul is a Fesztáv második kiegészítője, az Óceániai madarak magyarul. Nos, a tavalyi év slágerjátékának hazai kiadója, a Delta Vision most közzétette, hogy még idén, év végén (nyilván, hiszen már most, november elején is év vége van tulajdonképpen) megkapjuk a hazai kiadást.

A meglehetősen borsos árú, teli áron 12 490 forintba kerülő kiegre most kedvezményesen, 9348 forintért lehet előrendelést leadni – az alapjáték ehhez képest 19 990-be, míg az első, Európai madarak című kiegészítő 11 490-ba kerül most a kiadó Deltánál.

A viszonylag magas árért viszont némileg szokatlan módon új erőforrást, vagyis madáreledel-típust is kapunk a színpompás és különleges óceániai madarakat bemutató új madárkártyák mellett. Ezek is, akárcsak az európai madarakat hozók, bekeverhetők az alapjáték csak amerikai madaras kártyái közé. Sőt, lesznek új játékostáblák, meg új színű tojások is, és persze bónuszkártyákkal és forduló végi célokkal is kiegészül az alapjáték.

Korábbi cikkeink a Fesztáv orbitális és helyenként furcsa győzelmeiről:

Már a szerzője is nyilvánosan szégyelli, hogy túlnyerte magát a Golden Geeken a Fesztáv

Akkorát tarolt a Fesztáv a Golden Geeken, hogy még olyan kategóriát is megnyert, aminek meg se felelt

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2021 leetesport.hu | minden jog fenntartva