BoardGame

Tovább hasít a cseh sztárszerző Praga című új társasjátéka


Egy csomó magyar gémer szerint Vladimir Suchý új játéka is nagyon jól sikerült.

A Vagabund Kiadó az ötödik éve megrendezett év kártyajátéka közönségszavazás után egyből elindította az év nemzetközi gémerjátéka szavazását is, amiből a 2020-as volt az első. A kártyajátékos komoly érdeklődést váltott ki, amennyiben a tavalyi több mint 400 szavazat után idén már több mint 600-an voksoltak a szerintük legjobb kártyajátékra.

Az első év gémerjátéka szavazáson egész pontosan 150-en vettek részt, ami szintén nem olyan rossz így elsőre; már csak azért sem, mert a gémerjátékok a társasjátékok között is rétegműfajnak számítanak. Ráadásul a Vagabund kifejezetten a nemzetközi kiadású játékokról kért véleményt, és három olyan játékot dobott be opcióként, ami nem jelent meg (még?) magyarul.

A győztes a cseh sztárszerző, Vladimir Suchý új játéka, a Praga Caput Regni lett 118 szavazattal. A középkori Prágába, vagyis hazájába helyezett tematikus eurójáték fejlesztése Suchý szerelemprojektje volt, és komoly érdeklődést, majd sikert váltott ki. Suchýnak talán legsikeresebb játékát, az Underwater Cities-t egyébként a Gémklub várhatóan idén az első-második negyedévben jelenteti meg a Víz alatti városok címmel, amiről itt írtunk részletesen.

A második helyezett 30 szavazattal a Bonfire című játék lett, ami szintén egy híres-neves szerző, Stefan Feld új, fantasys játéka. Harmadik helyen pedig az igen spéci környezetben, a XIX. századi Afganisztánban játszódó Pax Pamir – Second Edition (szerzője Cole Wehrle) végzett 14 szavazattal.

 

Kártyajáték-szavazás végeredeménye és elemzése:

A Vagabund és Szöllősi Péter új kártyajátékára ránézni is gyönyör

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2021 leetesport.hu | minden jog fenntartva