BoardGame

Máris bejelentették a Prága magyar kiadását


Belehúzott a Gémklub az egyik sztárszerző, Vladimir Suchý játékaiba, vagyis ezek magyarországi kiadásába.

November végén jelentették be az Underwater Cities kiadását, aminek még úgy is örültünk, hogy a címét is lefordítják, meg úgy is, hogy a 2018-as nemzetközi megjelenés után három évvel jutottunk el idáig.

Nos, mintha meghallották volna az ezt a megjelenést taglaló tavalyi hírünkben a pikírtkedésünket emiatt, és a Praga Caput Regnit, Suchý legutóbbi játékának hazai kiadását eredeti megjelenése után pár hónappal már be is jelentették. Igaz, arról nem tudni semmit egyelőre, hogy mikor lesz pontosan ez, de azért az elég valószínű, hogy még idén.

Amúgy jó döntésnek tűnik a kiadás, láthatóan komoly az érdeklődés a magyar társasjátékosok között a Prága iránt, amit jól mutat a Vagabund év végi közönségszavazásának megnyerése. Az először megrendezett voksoláson a 150 szavazat több mint kétharmadát söpörte be – ez persze nem reprezentatív, és talán nem tűnik túl soknak a szavazatok száma sem, de az érdeklődést jól jellemzi.

A játék a középkori Prágában játszódó, szépen rétegzett euró, elegáns pontsaláta, különleges akcióválasztó mechanizmussal és ritkán látott, mégsem öncélú körtárcsa komponenssel. Házakat kell építeni benne a város piacai körül, részt kell venni az Éhezők fala, a Szent Vitus-székesegyház és a Károly híd építésében.

 

https://leetesport.hu/hu/2021/01/01/tovabb-hasit-a-cseh-sztarszerzo-praga-cimu-uj-tarsasjateka/

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2021 leetesport.hu | minden jog fenntartva